Ahogy az eddigi bejegyzésekből is látszik - és a következőkben is lesz még szó róla -, a 15. századi Itáliában találkozunk az első híres táncmesterrel: ő Domenico da Piacenza, akit tanítványai egyenesen a táncművészet királyának neveznek.
Joggal merül fel a kérdés, hogy ha az irodalom és a képzőművészet tanúsága szerint a tánc igen népszerű elfoglaltság volt már a reneszánsz kor előtt is, miért nem volt senki, aki a táncokat lejegyezte volna?!
Miért pont a 15. századi Itália?
 |
| A. Mantegna: Gonzaga udvar, Mantova (1471-74) |
Az 1400-as évek második felében kiteljesedő reneszánsz a híres tudósok, festők, építészek, zenészek és kézművesek kora lett.
És a táncmestereké...
A tánc jelentősége
A szentek születése napját ünneplő vigasságokon, vagy a decembertől márciusig tartó karneváli szezonon kívül jó alkalmat szolgáltattak a díszes ünnepségekre a királyok és hercegek látogatásai, vagy az uralkodó családok életében bekövetkező fontos események: eljegyzések, esküvők, keresztelők vagy épp győzelmi felvonulások.
Ezekről a - gazdagságot minden néző számára igen jól szemléltető - pompás mulatságokról több korabeli forrás is tudósít. A feljegyzésekben nem csupán a résztvevők számáról és díszes öltözékeikről olvashatunk, de említésre kerülnek a zenészek, a táncosok, és az általuk járt táncok, nem ritkán konkrét koreográfiák is.
 |
| D. Ghirlandaio, Capella Tornabuoni (1485-90) |
A kulcsszó a koreográfia.
Ami már több, mint a mindenki által ismert táncmozdulatok végrehajtása, ahogy az a vidám táncosoknak tetszik, és olyan sorrendben, ahogy csak eszükbe jut...
Már nem csak az egyszerű mozdulatok megtanításáról és megtanulásáról beszélünk, hanem arról, hogy adott számú résztvevő, a lépéseket egy meghatározott sorrendben és térforma szerint hajtja végre. És mindezt egyetlen ember - a koreográfus, azaz a táncmester - elképzelésének megfelelően.
Ahhoz, hogy az egyszeri eseményt megismételhetővé tegyük, kell valami, ami az emlékezést és a gyakorlást segíti. Így születik a tánclejegyzés, és ez lesz az, ami elválasztja az udvari táncokat a népi gyökerektől.
Ahogy a tánc jelentősége nő, úgy lesz egyre bonyolultabb a formája is, és ezzel párhuzamosan válik a maestro di ballo professzionális táncossá. A precizitásra való törekvés nem csak a lépések pontos lejegyzésében, vagy a mozdulatok eleganciájában jelenik meg: a fizikai képességek, technikai tudás leírásán túl a szerzők értekeznek a tánc intellektuális hátteréről is, és a táncot a zene mellé emelik a hét szabad művészet sorába.
A táncmesterek helye és szerepe
A táncmesterek szoros kapcsolatban álltak a nemességgel, sőt, formálták őket a nevelésen keresztül. Nem csupán táncot tanítottak az uralkodó családok gyermekeinek; segítettek elsajátítani a nemesek körében elfogadott viselkedést és a társas érintkezés formáit, de oktattak vívást, zenét, s gyakran még lovaglómesterként is őket találjuk a fiatalok mellett.
Több leírásban is találunk említést arról, hogy egy-egy ünnepség alkalmával híres hölgyekkel táncolnak: Domenico mester Bianca Maria Sforzával, Guglielmo Ebreo épp Isabella d'Estével, Cornazano pedig Ippolita Sforzával. Ez jó bizonyíték arra, hogy ők maguk is magas pozícióban voltak, hiszen egy nemes hölgy nem táncolhat nyilvánosan olyan férfival, aki rangban jóval alatta áll.
Az említett mesterek eléggé keresettek voltak, a fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint a nemes családok "versengtek" értük. De természetesen találunk olyan levelet is, amiben egy-egy kevésbé ismert táncos valamelyik nemes úr szolgálatába ajánlja magát.
"Ha szeretnél két-három ballo-t és néhány bassadanzát tanulni, úgy 8-10 nappal a mulatság előtt jönnék hogy megtanítsam neked alázatos igyekezettel szerény képességeim szerint; és ugyanígy megtaníthatnám ezeket Giuliano öcsédnek és nővéreidnek, hogy a te ünnepeden megbecsülést és hírnevet szerezzetek, hiszen ezek kevéssé ismert, ritka táncok."
A középosztály tagjai, ahogy minden másban, ebben is a nemesek példáját követték. A különbség mindössze abban állt, hogy nem a legújabb táncokat tanulták, hanem azokat, amiket az előkelők 5-10 évvel korábban jártak. Cornazano említést tesz néhány Domenico koreográfiáról, ami az ő idejében már a polgárok körében is népszerű volt.
Természetesen táncmesterből is akadt olyan, akit kevésbé ismerünk, hiszen nem a nemesi udvarokban állt alkalmazásban, és nem írt önálló könyvet, de említéseket róluk is találunk: Deodato és Mariotto Marchetto Perugiában dolgoztak, Guglielmo testvére, Giuseppe pedig Firenzében tanított. Ismert egy szerződés 1493. októberéből, amiben három táncmester szegődik el 10 évre Siena városába, hogy zenét és táncot oktassanak.
Amennyire népszerű volt a tánc, annyira megkülönböztető is. A jó tánctudás és a vele járó kifinomult viselkedés - amit nem csupán tánc közben, hanem a mindennapi életben is alkalmaztak - magas társadalmi státuszra utalt. Az udvaroncok számára ez a tudás nem csupán az udvari érintkezés nélkülözhetetlen eszköze, de fontos kötelesség is, hiszen számukra a nagyszabású ünnepségeken való részvétel és tánc nem egyszerű szórakozás, hanem elvárás volt.
Arról, hogy pontosan milyenek voltak ezek a táncok, egy következő bejegyzésben olvashatsz majd.
Az említett mesterek eléggé keresettek voltak, a fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint a nemes családok "versengtek" értük. De természetesen találunk olyan levelet is, amiben egy-egy kevésbé ismert táncos valamelyik nemes úr szolgálatába ajánlja magát.
 |
| Lorenzo de' Medici |
"Ha szeretnél két-három ballo-t és néhány bassadanzát tanulni, úgy 8-10 nappal a mulatság előtt jönnék hogy megtanítsam neked alázatos igyekezettel szerény képességeim szerint; és ugyanígy megtaníthatnám ezeket Giuliano öcsédnek és nővéreidnek, hogy a te ünnepeden megbecsülést és hírnevet szerezzetek, hiszen ezek kevéssé ismert, ritka táncok."
(Filippus Bussus levele Lorenzo de' Medicinek esküvője előtt, 1469)
A középosztály tagjai, ahogy minden másban, ebben is a nemesek példáját követték. A különbség mindössze abban állt, hogy nem a legújabb táncokat tanulták, hanem azokat, amiket az előkelők 5-10 évvel korábban jártak. Cornazano említést tesz néhány Domenico koreográfiáról, ami az ő idejében már a polgárok körében is népszerű volt.
Természetesen táncmesterből is akadt olyan, akit kevésbé ismerünk, hiszen nem a nemesi udvarokban állt alkalmazásban, és nem írt önálló könyvet, de említéseket róluk is találunk: Deodato és Mariotto Marchetto Perugiában dolgoztak, Guglielmo testvére, Giuseppe pedig Firenzében tanított. Ismert egy szerződés 1493. októberéből, amiben három táncmester szegődik el 10 évre Siena városába, hogy zenét és táncot oktassanak.
 |
| illusztráció Domenico da Piacenza könyvéből |
Amennyire népszerű volt a tánc, annyira megkülönböztető is. A jó tánctudás és a vele járó kifinomult viselkedés - amit nem csupán tánc közben, hanem a mindennapi életben is alkalmaztak - magas társadalmi státuszra utalt. Az udvaroncok számára ez a tudás nem csupán az udvari érintkezés nélkülözhetetlen eszköze, de fontos kötelesség is, hiszen számukra a nagyszabású ünnepségeken való részvétel és tánc nem egyszerű szórakozás, hanem elvárás volt.
Arról, hogy pontosan milyenek voltak ezek a táncok, egy következő bejegyzésben olvashatsz majd.
Forrás:
The Eloquent Body: Dance and Humanist Culture in Fifteenth-century Italy, Jennifer Nevile, Indiana University Press, 2004
Chloe Spedding: Issues of dance notation: Domenico da Piacenza's Dance Writing in the 15-th century Italy, Victoria University of Wellington, 2013
Chloe Spedding: Issues of dance notation: Domenico da Piacenza's Dance Writing in the 15-th century Italy, Victoria University of Wellington, 2013
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Üdv! Nem kell regisztrálnod és nem moderálok, de a tematikában vagy stílusban nem ide illő hozzászólások törlésre kerülnek.